17. Szilveszter Rally – Lezárják az ezüstös évet

Akt.:
17. Szilveszter Rally – Lezárják az ezüstös évet
Miskolc – A hazai ralisok a Hungaroringen, a hagyományos Szilveszter Ralival búcsúztatják az óévet.

A vasárnapi teszt után hétfőn egyetlen szakasszal belekóstolnak, kedden pedig az előírt táv nagy részét teljesítik a 17. Szilveszter Ralira benevezett párosok. Óriási mezőny gyűlt össze Mogyoródon, rengetegen gondolták úgy, hogy a Hungaroring felújított pályáján meg kell, hogy mérettessék magukat. A korábbi többszörös győztes Kazár Miklós sem hiányozhat a nevezési listáról, a háromszoros magyar bajnok pilóta örömautózásra használja föl az esztendő utolsó napjait. Állandó navigátora, Ferencz Ramón ezúttal kiszorul a Mitsubishiből, fontos partnereket, segítőket fognak „autóztatni” az idei Szilveszter Ralin.

– Vélhetően ez nem jelent majd hátrányt ezen a két napon – fogalmazott a verseny előtt Kazár Miklós. – A teszten és a pályabejárások alkalmával igyekeztem jól memorizálni az útvonalat, hiszen az alkalmi navigátoroktól nem várhatom el, hogy pontosan diktálják nekem a vonalvezetést. Ez persze nem azt jelenti, hogy feladnám a győzelmi esélyeket, pont ellenkezőleg. Szeretném megnyerni a versenyt, ami szép lezárása lenne ennek az esztendőnek. Tudom, hogy sokan terveznek hasonlót, éppen ezért lesz jó és izgalmas ez a két nap. Minden szempontból felkészültünk, úgyhogy már nagyon várjuk a 2015-ös év utolsó kihívását.

Szerencsétlen kéztörés

A mögöttünk hagyott esztendő felemásra sikerült a Maximmun Racing Team kettősének. Mint ismert, az áprilisi Miskolc Rali előtt Kazár Miklós egy quadbalesetet szenvedett, eltörött a bal karja, ami alaposan meghatározta a folytatást. Két versenyt is sérülten teljesített, ezért az év végi ezüstérem is várakozáson felüli eredménynek számított.

– Szerettem volna megvédeni a bajnoki címemet, de a kartörésem megakadályozott benne – folytatta a pilóta. – A bukás után alig három hét telt el, és már versenyautóban ültem, de még a következő futamon, Szombathelyen is nagyon fájt a kezem. Most is úgy érzem, hogy nem hagyhattam ki ezeket a hétvégéket, mert akkor még a második helyezés sem jött volna össze. Kassán már rendben volt mindent, meg is nyertük a futamot. Remélem, hogy jövőre ebből a szempontból szerencsésebb leszek, és visszaszerezhetem a bajnoki elsőséget.

ÉM-ME








hirdetés