17. Nyílt nap az Állategészségügyi Telepen

Akt.:
17. Nyílt nap az Állategészségügyi Telepen
17. Nyílt nap az Állategészségügyi Telepen
Miskolc – Tizenhetedik alkalommal tartanak nyílt napot a Miskolci Állategészségügyi Telepen (Fonoda u. 16.). 2015. november 21-én, szombaton, 10 és 14 óra között várják azokat, akik szeretnének megismerkedni a nálunk lévő állatokkal, szívesen sétáltatnak kutyát.

A várható szombati hűvös, esős időben – két séta között – a telepen forró tea mellett melegedhetnek át ismét kedves látogatóink.

Ha egy-egy kutyus megtetszik és gondoskodni kívánnak róla, akkor most is örökbe fogadhatják. Minden kutyánkról elmondható: aranyos, kedves, okos és csak úgy adjuk oda új gazdájának, ha egészséges, megtörtént az orvosi vizsgálata, veszettség elleni oltással és microchippel van ellátva.

Az eddig megrendezett nyílt napok fokozottan hozzájárulnak jó kapcsolataink erősítéséhez a látogatói körünkben. Lelkes, kitartó munka eredményeként az elmúlt két hétben Támogatói kör és civil állatbarát csoport segítségével telepünkről 26 kutya kihelyezését biztosítottuk, mellyel lehetőséget nyújtunk újabb gazdátlan, magára hagyott kutyák elhelyezéséhez a közelgő téli időszakban.

Jelenleg 56 kutya, 1 kölyök cica és 4 felnőtt macska részére keresünk hűséges gazdát. Közülük is nagyobb figyelmet igényelnek a rövid szőrű, kistestű illetve kölyökkutyák és a macskák, mivel ők a közelgő hűvös időt nehezebben viselik.

Az őszi idő beálltával szívesen fogadunk adományként használt takarót, szőnyeget, meleg ruhaneműt az ólak kibéleléséhez, főként kölyök állataink számára.

Köszönjük a telepen elhelyezett állatok számára eddig felajánlott adományokat.

Várunk minden kedves ismerős és ismeretlen állatbarátot, hogy együtt segíthessünk!

– Dovák Bertalanné, Miskolci Állategészségügyi Telepvezető –








hirdetés