15 bikát kell estig befogni vagy lelőni Provence-ban

Csütörtökön marhapásztorok és rendőrök együttes akciót indítottak Provence-ban, hogy befogják azokat a bikákat, amelyek egy napraforgómezőn “bujkálnak”. Összesen 85-en próbálják becserkészni az állatokat, az akciót még egy repülő is segíti.

A kormányzó elrendelte: amelyik jószágot estig nem sikerül befogni, azt le kell lőni. A drasztikus lépésre azért van szükség, mert a mintegy 200 kilós állatok még múlt héten szöktek meg, miután ismeretlen tettesek lerombolták a karám egyik oldalát.

Összesen 48 bika szaladt világgá akkor. A hatóság és a marhapásztorok a csorda nagy részét begyűjtötték, ám egy “elszánt csoport” egy 40 hektáros napraforgómezőbe vette be magát. A magas növények pedig eltakarják a bikákat, így nem tudni pontosan hol rejtőznek. Egy állatot a hétvégén lelőttek, mert egy faluba próbált “behatolni.”

A hatóságok most az ügy gyors lezárása mellett döntöttek, mert szerintük a szabadon kószáló bikák veszélyt jelenthetnek a Provence-ba látogató turistákra.








hirdet�s