14 éves vandált tartóztattak le Győrött

Több mint félmillió forint kárt okozott egy fiatal- és gyermekkorúakból álló banda Győrben. Egyebek mellett autókat törtek fel, játékgépet és színesfémet loptak. Egyiküket, egy 14 éves fiút, a napokban helyeztek előzetes letartóztatásba, társai szabadlábon vannak – tájékoztatta a Független Hírügynökséget pénteken a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

A 14 éves fiú június vége óta körülbelül félmillió forint lopási és ötvenezer forint rongálási kárt okozott. Elsőként egy átalakított busz ablakát törte be, majd onnan székeket és festékszórót lopott el. A spray-vel a busz első szélvédőjére illetve oldalára graffitit rajzolt. Egy héttel később egy autó hátsó ablakát törte be, ellopta az autósrádiót és ötven darab CD-t. Ezután egy segédmotoros kerékpár kormányzárát törte le. A motort azonban nem tudta beindítani, ezért a bukósisak tartóban lévő kötszert meggyújtotta, a tankba dobta és végignézte, ahogy felrobban.

A 14 éves fiút ezek mellett más bűncselekményekkel is vádolja a Győri Rendőrkapitányság. 4-5 fiatal és gyermekkorú társaival együtt egyebek mellett megpróbálta egy nyilvános telefonfülke perselyét kalapáccsal és vésővel felfeszíteni, egy lakásból játékgépet loptak el, illetve egy iskolaközpont udvarán három pavilon ablakpárkányáról 28 méternyi réz vízelvezetőt feszítettek le.








hirdet�s