12 órás virrasztás Kaszás Attiláért

Péntek este hat órától szombat reggel hat óráig tartó virrasztást tartanak a Nemzeti Színházban Kaszás Attilára emlékezve – közölte a Független Hírügynökséggel Jordán Tamás.
A Nemzeti Színház főigazgatója elmondta, a színművész temetéséről később intézkednek.

Jordán Tamás szerkesztőségünknek elmondta, mindenkit várnak március 30-án este a Nemzeti Színházba, hogy együtt emlékezzenek a pénteken este 47 éves korában elhunyt színművészre. A Nemzeti Színház főigazgatója hozzátette, este hat órára várnak minden emlékeznivágyót a Nemzeti Színház nagytermébe. Videóbejátszások segítségével, kép- és hangfelvételekkel idézik fel a Jászai Mari-díjas színművész pályáját. A megemlékezés, virrasztás szombat reggel hat óráig tart majd a színházban.

A Nemzeti Színház főigazgatója kérdésünkre válaszolva elmondta: a család még nem döntött Kaszás Attila temetésének részleteiről.








hirdet�s