110 év börtönt kapott egy amerikai katona

110 év börtönre ítélt egy amerikai katonát az amerikai katonai bíróság, amiért részt vett egy iraki lány megerőszakolásában, valamint családjának legyilkolásában – közölte a hadsereg szombaton. Összesen hat katona ellen indult eljárás a 14 éves iraki lány 2006 márciusi megerőszakolása miatt.

A Kentucky állambeli bíróság megállapította, hogy Jesse Spielman egyike volt azoknak a katonáknak, akik még 2006 március 12-én megerőszakolták a 14 éves iraki lányt, majd megölték őt, szüleit és hat éves húgát, majd rájuk gyújtották a házukat.

A csoport feltételezett vezetőjét, Steven Greent még az ügy kirobbanása előtt személyiségzavarok miatt elbocsátották a hadseregtől. Az ő ügyét polgári bíróság tárgyalja majd – az ügyészek halálbüntetés kiszabását kérik majd.

Két katonát korábban száz és kilencven évre ítéltek az ügy miatt, míg egy harmadik, aki végignézte, de nem vett részt a dologban, 27 hónap börtönbüntetést kapott. Eljárás indul a hatodik katona ellen is, aki szintén nem vett részt az erőszakban, de nem jelentette az esetet.








hirdet�s