11. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál – “Nívósabb, mint más hazai filmfesztiválok…”

A fiataloknak nagyon tetszik a fesztivál...
A fiataloknak nagyon tetszik a fesztivál... - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Emlékeztek, dokumentáltak, vetítettek – hétvégén is javában tartott a 11. CineFest.

„Büszke vagyok Miskolcra, a városomra, és örülök, hogy ez a fesztivál a térségünkben van” – ezt Kárpáti László Áron, az Eszterházy Károly Főiskola mozgóképkultúra és médiaismeret szakos hallgatója mondta szombaton, a CineFest második napján. Áron és csoporttársai ugyanis azt a feladatot választották, hogy dokumentálják a Filmklub Szövetség programját: készítettek filmeket, fotókat. A dokumentálás mellett persze a fesztivál filmjeire is kíváncsiak voltak, Áron a Free Entryt várta, ami a Sziget fesztiválról szólt, illetve a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című alkotást, ami – mint mondta – egy szakítást mutat be. „Érzékeny témát dolgoz fel, de többen ajánlották, hogy nézzem meg” – tette hozzá.

„Napközben dolgozunk…”

Áron már máskor is volt a CineFesten, de akkor nem dolgozott, csak mint filmkedvelő látogatott el a programokra. Csoporttársai, Vincze Alina és Verebélyi Gábor azonban most voltak először a rendezvényen és Miskolcon is. „Nagyon tetszik nekünk a fesztivál, bőséges a program és nívósabb, mint más hazai filmfesztiválok” – mondták.

Miskolc is tetszett nekik, hiszen Áron megmutatta a várost, persze elsősorban a belvárost és az éjszakai életet. „Szombat reggel érkeztünk, napközben dolgozunk, este szórakozás. Most egy napig vagyunk, de Áron visszacsábított minket, így még visszajövünk a fesztivál idején” – ezt Alina mondta.

A hétvégén több évfordulót is ünnepeltek a fesztivál keretében: szombaton a nyolcvan éve forgatott Meseautót mutatták be a forgatás helyszínén a lillafüredi Palotaszállóban. Vasárnap pedig a száz éve született Tolnay Klárira emlékeztek többek között az Egy csók és más semmi című filmjének vetítésével. De egy installációval, valamint Góg Laurának a színésznőről írt portrékötete bemutatásával is tisztelegtek a színésznő emléke előtt.

ÉM-NSZR