11. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál – Miskolcon debütált a szigettörténet

Jelenet a Free Entry című filmből Jelenet a Free Entry című filmből - © Fotó: magánarchívum
Miskolc – Free Entry: a CineFest magyar játékfilmje egy barátság történetét állította középpontjába.

Nagy sikert aratott a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon egy magyar film, a Free Entry, Kerékgyártó Yvonne első játékfilmje. A film a Sziget fesztiválon játszódik, és két tizenéves, fiatal lány barátsága áll a középpontjában.

A CineFesten a stáb nagy része is részt vett, mint Yvonne-tól megtudtuk, nagy-nagy izgalmak közepette. A miskolci volt ugyanis az első alkalom, hogy fedett moziban vetítették a filmet, így kíváncsiak voltak a fogadtatásra. Nem csalódtak.

Vissza-visszajár

S hogy hogyan jutott el a film a miskolci közönséghez? Yvonne 2008-ban járt először a CineFesten.

– Abban az évben vettek fel a filmművészeti egyetemre filmdramaturg szakra. Nem volt gólyatáborunk, helyette azonban a teljes osztályt meghívták a miskolci filmfesztiválra, így jöttünk. A következő évben már egyedül is, megpróbáltam minél több napot itt tölteni – mondja.

Hogy mi vonzotta? Nagyon szereti a fesztivál hangulatát. Dolgozott is itt, drámapedagógiai programon, amelyet a filmkészítéssel ötvöztek.

– Sok a fiatal a fesztiválon, számtalan barátságot kötöttem, s van jó néhány kellemes hely a városban, ahová érdemes beülni – folytatja még. Dicséri a filmeket is, szerinte nagyon jó a válogatás, a szervezők odafigyelnek, hogy a mai filmtermés legérdekesebbjeit hozzák el Miskolcra.

Most először

A Free Entry a maga útját járva jutott el a fesztiválra. Yvonne nevezett vele a versenyre: szerette volna, hogy a CineFesten debütáljon. Nagy öröm volt számára, amikor kiderült, beválogatták a versenyprogramba.

– Nagyon kíváncsiak voltunk, hogy hogyan reagál a közönség a filmre. Nagy meglepetés volt a teltház, és az is, hogy utána sokan ottmaradtak még beszélgetni.

Az pedig külön jó érzés volt, hogy a nézők megosztották a gondolataikat velünk, sok-sok kérdésük volt. Óriási beszélgetés alakult ki.

Kérdezzük, volt-e olyan kérdés, ami nagy hatással volt rá.
Yvonne megjegyzi, sok vonatkozott a karakterekre, magára a történetre, bevallja, ő is ezeket kérdezné, és szívesen is válaszol rájuk. Az egyik azonban meglepte. Arról beszéltek épp, hogy nem hagyományosan forgalmazzák majd a filmet, hanem egyénileg: a vetítésekhez bulikat, beszélgetéseket, különböző programokat szeretnének szervezni. Az egyik néző ezután azt kérdezte, hogy miért készítették a filmet, ha nem akarják, hogy százezren nézzék meg.

– A kérdés azért lepett meg, mert egyáltalán nem ezzel a céllal készült: nem minden filmnek az a célja, hogy a plazákban jól teljesítsen – magyarázza. – Ezt a kérdést ugyan mi is feltettük magunknak, de arra jutottunk, azt szeretnénk, hogy minél többen lássák a Free Entry-t azok közül, akiknek jelenthet valamit.

Jövő tavasszal

Hogy kiknek jelenthet? Kerékgyártó Yvonne hangsúlyozza, szerette volna elkerülni, hogy bárki is kalandfilmet, akció vígjátékot lásson benne. A hangulata a lényeg, ez egy barátságtörténet. Sokat jelenthet azoknak, akiknek van fesztiválélménye, akiket megérintettek a tizenéves koruk kalandozásai.

– Három évig forgattuk a fesztiválokon, az eredeti forgatókönyv sokat alakult, és a végeredmény is teljesen más lett, mint amit a plazák közönsége várhat – mondja. De hozzáfűzi: – A nézők nem annyira vaskalaposak, mint sokan gondolják, úgy tűnik, élvezik, hogy egy hétköznapi történetet másképp fogalmazunk meg.

Aki nem látta a filmet, az már lemaradt róla az idei CineFesten. Kérdezzük, látható-e még valamikor Miskolcon.

– Tervezzük. 2015 tavaszán szeretnénk vetíteni, úgy gondoltuk, hogy a nyári fesztiválidőszakra való várakozás ideje lenne erre a megfelelő időpont.

ÉM-HM



Éva, a nap szépe

Éva mottója: A világ mindig vidámabbnak látszik egy mosoly mögül!
tovább »
További hírek a Magyarország kategóriából






hirdetés

Ajánlott Cikkek