100 év, 10 igazgató, 8 név, 4 épület…

100 év, 10 igazgató, 8 név, 4 épület…
Miskolc – 100 éves a miskolci Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakgimnázium.

Az első világháború idején, 1917 őszén Miskolc város bölcs vezetői megalapították a Női Felső Kereskedelmi Iskolát, és elkezdődött az első tanév. Ebből a képzésből nőtt ki a közgazdasági szakképzés, ami az iskola életét a további évtizedekben meghatározta. Volt az intézmény Leányközépiskola, Leánygimnázium, Technikum Ipari Tagozata, sok-sok évig Szakközépiskola, görögkatolikus Szakközépiskola, majd görögkatolikus Szakgimnázium lett.

Az iskolában eleinte csak lányokat oktattak, fennállásának 48. tanévére már fiúk is járhattak az intézménybe. Működött az iskola a mostani Herman Ottó Múzeum Papszer utcai épületében, a Zenepalotában, a Palóczy utcán, míg végül 1980-ban az Avas aljára, a mai épületébe költözött. Itt kapta meg Fáy András nevét, aki a haza, a „nemzet mindenese” volt; mese- és regényíró, politikus, akadémiai tag, szőlősgazda, az első hazai Takarékpénztár megteremtője.

„Nemzedékről nemzedékre…” (Zsolt 13,11) gondolat jegyében zajlottak az idei tanév centenáriumi eseményei. Gazdag programsorozattal készültek tanárok és tanulók a méltó ünneplésre. Az egyházi és a világi rendezvények egyaránt helyet kaptak az ünnepek között. Volt Fáy-séta, az iskola régi épületeinek meglátogatására vetélkedővel kiegészítve. Hálaadással egybekötött születésnapi rendezvényen vettek részt az iskola tanulói, dolgozói, ahol mindenki tortát kapott.

Iskolánk fenntartójának képviseletében Dr. Orosz Atanáz püspök atya felszentelhette az iskola felújított tornatermét, öltözőit, szaktantermét, tanáriját. Az újonnan létrehozott görögkatolikus kápolnában imádkozhattak először vendégek, tanárok és tanulók is. Katona Miklós főosztályvezető-helyettes úr a Nemzetgazdasági Minisztérium Szakképzésért és Felnőttképzésért Felelős Helyettes Államtitkársága nevében köszöntötte a vendégeket, és szólt az iskolarendszerű szakképzés fontosságáról, valamint a nevelés erejéről. Aranyszájú Szent János gondolataival zárta beszédét: „Isten jóságából egy óra alatt nagyobb eredményt érünk el, mint a magunkéból egész életünk folyamán.” A szentelési ünnepség után közös ebéddel avatták fel a konyha új étkezőjét.

A Centenáriumi év legszebb záró eseménye a Centenáriumi Gála volt, melyet a Művészetek Házában tartott az iskola vendégeknek, szülőknek, tanároknak, tanulóknak és az egykori fáys diákoknak. Dr. Orosz Atanáz püspök atya a Centenáriumi évkönyv köszöntőjében a Haladás és maradás centenáriumáról szólt. E két fontos gondolat jegyében nyitotta meg most is az ünnepi rendezvényt.

Felemelő érzés volt együtt imádkozni a Miatyánkot Püspök atyával! A műsor a 100 éves iskola főbb állomásait mutatta be életképekben, felhasználva a régi és a modern technikát is: hol komolyan, méltóságteljesen, hol sok-sok humorral gazdagítva. A gálaműsort Tóthné Szarka Beáta tanárnő rendezte Butykai Péter tanár úr ötleteivel és közreműködésével, valamint a fáys diákok szereplésével. Remek munkát végeztek, minden perce élvezetes volt a műsornak. A gálát állófogadással zárták a résztvevők. Sok apró ötlet – pl. a székekre készített Fáy-centi – tette feledhetetlenné ezt az estét.

– ÉM –








hirdet�s