1. Tállya ART Alkotótábor – “Maillot-tér: öt szám”

1. Tállya ART Alkotótábor – “Maillot-tér: öt szám”
Tállya – A Tállyáért Egyesület pályázatot hirdet fiatal művészek között divattervezés, ékszerkészítés, szobrászat, építészet, belsőépítészet és fotó kategóriákban.

A pályázat tárgya, célja

A Tállyáért Egyesület célja egy olyan alkotótábor létrehozása, ahol a különböző művészetek felől érkező alkotók különböző túrák és bemutatók segítségével megismerik Tállyát, és a Tokaj-Hegyalja egyik legrégebbi hagyományival rendelkező településre jellemző történetek, tárgyak, hagyományok felhasználásával tervet készítenek egy művészeti alkotásra. A terveket szakmai zsűri bírálja el. A Tállyáért Egyesület vállalja, hogy finanszírozza a nyertes munkák megvalósítását, illetve széles körben biztosítja azok megjelenését.

A különböző kategóriák témái a következők

1. Úri holmik

Divattervezés tállyai úrihímzéssel
E kategóriában a Tállyára jellemző úgynevezett úrihímzés, a jellegzetes motívumok, az egykori öltözködési hagyományok megismerése és felhasználása a cél. A győztes tervet az októberi Zoób Kati divatbemutatón mutatják be.

Feladat: A tállyai úrihímzés motívumainak és technikájának felhasználásával a gyakorlatban hordható hétköznapi vagy alkalmi ruhák, ruhadarabok, kiegészítők, vagy teljes kollekció tervezése.

Cél: A Zoób Kati által kiválasztott tervek elkészítésének anyagköltségét a Tállyáért Egyesület állja, Zoób Kati október 17–18-i bemutatóján az elkészült darab, kollekció bemutatkozhat.

2. Dűlőszelektált ékszerek

Ékszertervezés a tállyai dűlőkben fellelt kövekből
E kategóriában az alkotók megismerik a Tállyát körülölelő hegyekben található értékes ásványokat, melyeket felhasználásával elkészítik ékszerterveiket. A nyertes munka elkészül, és szintén bemutatják az októberi Zoób Kati divatbemutatón.

Feladat: A tállyai dűlőkben féldrágakövek gyűjtése, majd a helyi építészeti, kézműves és egyéb formai hagyományokra épülő vagy szabadon választott motívumok alapján háromrészes kollekciót alkotó rajzolt ékszertervek készítése.

Cél: A szakmai zsűri által kiválasztott ékszerkollekció első néhány darabos sorozatának elkészítését anyagköltség szempontjából a Tállyáért Egyesület megfinanszírozza, az ékszereket bemutatja, majd a nyertes által elkészített további darabok helyben történő értékesítését elősegíti.

3. A kövek lelke

Díszített lélekkövek és dűlőjelölők faragása helyi kőből
E kategóriában a művészek tállyai kőfaragó mester mellett megtanulják a tokaj-hegyaljai földalatti pincék egyik legfontosabb alkotóelemének, a léleklyuknak a funkcióját, és annak a lefedésére alkalmas terveket készítenek, vagy egy kijelölt tállyai szőlődűlő bejárásával és megismerésével az arra a dűlőre jellemző szobrot, tárgyat alkotnak meg. E tervek közül a zsűri a borászok bevonásával választja ki a nyertes munkákat. A megvalósult szobrokat tállyai borászatok állítják ki birtokaikon és a kiválasztott dűlőben.

Feladat: A tállyai, tokaj-hegyaljai építészeti motívumok felhasználásával a gyakorlatban alkalmazható léleklyukfedőkövek faragása, díszítése vagy egy adott dűlőre jellemző szobor készítése.

Cél: Az elkészülő darabok árverés keretében történő értékesítése az érdeklődő borászok felé, hogy tényleges fedőkövekként és kiállított szobrokként kerülhessenek használatba egy-egy pincészetnél. A szakmai zsűri által kiválasztott darab készítője a Maillot-kastély majdani felújításába kapcsolódhat be kőfaragóként.

4. Házunk Tállyán

Építészeti és belsőépítészeti felújítási tervek készítése a Maillot-kastélyra
E kategóriában a tállyai Maillot-kastély felújításának a megtervezésére várunk jelentkezőket. A kastély a nyertes terv alapján fog megújulni. A kiválasztott munka készítője a felújítás során részt vehet a tervezésben, művezetésben, végigkísérheti és irányíthatja a teljes megvalósulást.

Feladat: A tokaj-hegyaljai építészeti hagyományok alapján felújítási látványtervek készítése, a térfunkciók meghatározás a Maillot-kastélynál.

Cél: A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt terv kiviteli tervé fejlesztését a tulajdonos szponzorként megfinanszírozza, az épület felújítása ennek megfelelően történik.

5. Tállya harmincszor

Fotósorozat készítése Tállyáról
E kategóriában olyan képsorozatokat várunk, melyek a település építészetét, hangulatát, fekvését, környezetét mutatják be. A győztes képsorozatnak kiállítást rendezünk a tállyai Maillot-kastélyban. Az ősz folyamán pedig a környékbeli galériákban is bemutatjuk a kiállítást.

Feladat: A tábor ideje alatt készített képek közül egy 30 darabos sorozatban bemutatni Tállyát.

Cél: A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt sorozat nagyméretű nagyítását, kiállítható formába hozatalát az egyesület megfinanszírozza, miközben a települést bemutató jól használható képsorozathoz jut.

tallya1_590

A jelentkezés feltétele és határideje

Várunk minden lelkes, alkotni vágyó művészt, akik fantáziát látnak a feladatban.

Jelentkezési cím: info@tallyaertegyesulet.com
A jelentkezés feltétele: egy rövid bemutatkozó levél írása.
A jelentkezés határideje: június 30.

A tábor programja

A tábor időpontja: július 21-26.

1. nap (július 21.):

  • délelőtt: megérkezés, szállás elfoglalása
  • délután: közös településtúra Koroknay Károly vezetésével

2. nap (július 22.):

  • délelőtt:
    Ékszeresek: dűlőtúra kőgyűjtéssel
    Divattervezők: ismerkedés az úrihímzéssel
    Kőfaragók: ismerkedés a lélekkövekkel és tállyai dűlőkkel
    Építészek: a Maillot-kastély bejárása, közös felvételezése
    Fényképészek: szabadon csatlakozhatnak bármelyik fenti csoporthoz
  • délután:
    Ékszeresek: a talált kövek válogatása, egymás közötti esetleges kicserélése
    Divattervezők: alkotói délután
    Kőfaragók: a megmunkálandó kövek kiválasztása, leszállítása
    Építészek: alkotói délután
    Fényképészek: alkotói délután
  • 16:00-tól két csoportra osztva: egy-egy tállyai borászat meglátogatása, borkóstolással

3. nap (július 23.): alkotói nap

  • 16:00-tól a Kalina-kádárüzem meglátogatása

4. nap (július 24.): alkotói nap

  • 18:00-tól közös piknikvacsora a szőlőhegyen

5. nap (július 25.):

  • délelőtt: Az elkészült művek véglegesítése és leadása a zsűritagoknak.
  • délután: Döntéshozatal és eredményhirdetés. Az elkészített lélekkövek árveréses értékesítése a meghívott tállyai borászoknak. Közös záróvacsora az Oroszlánosban.

6. nap (július 26.): elutazás

Az alkotótábor ideje alatt a jelentkezők szállást és teljes ellátást kapnak. A tervezéshez szükséges eszközöket az egyesület biztosítja.

További információk: www.facebook.com/tallyaertegyesulet

tallya2_590








hirdetés








hirdet�s