„Szilvia fiókja” a gyógyír

Ónod – Előfizetőnk panaszolta: hónapok óta nincs patikai ellátás Ónodon. Jó hírünk van: új helyen új fiókpatika nyílik.

Tavasszal anyagi okok miatt „becsődölt”, s be is zárt Ónodon a patika, vissza is vonták a működési engedélyét – erősítette meg az információt a település polgármestere, Tarnóczi József. Elmondta: az önkormányzat mindent megtett annak érdekében, hogy az épületet visszavásárolja tulajdonosától, aki azonban mindennemű megkereséstől és ajánlattól elzárkózott, a leveleit sem vette át, elérhetetlennek bizonyult. Ez alaposan lassította az ügymenetet, mert mindig ki kellett várni a törvényben előírt maximális határidőket, mielőtt újabb lépéseket tehettek volna.

Új helyen, a Fő téren

– Azt az épületet épp a célra építette annak idején az önkormányzat a Gyógyszertári Központtal karöltve, külön laboratóriummal. Aztán a privatizáció során magánkézbe került. Minthogy második tulajdonosától nem sikerült megszereznünk, új, alkalmas ingatlan után kellett néznünk. A Fő téren lévő egykori Posta szálló földszinti, jelenleg üres épületrészét (a volt étterem konyháját) találtuk alkalmasnak rá. A településhez legközelebbi patika tulajdonosa – akinek törvény szerint elsőként kellett felkínálnunk a lehetőséget – nem kívánt fiókpatikát nyitni (írásban azonban nem nyilatkozott erről, ami 30 nappal kitolta az ügyintézést). A minisztérium által kiírt pályázatot az alsózsolcai Szilvia Patika Kft. nyert el. Így az ónodi fiókpatika a Szilvia fiókpatikájaként működik majd – tájékoztatott a polgármester.

Nyitás: november 25-én

Mint a cég képviseletében Jónyer Tibor elmondta: a napokban hozzálátnak az önkormányzattól bérelt ingatlan átalakításhoz, s (legkésőbb) jövő hónap 25-től már meg is nyílik a gyógyszertár.

Az új patika heti öt napon keresztül napi nyolc órában tart majd nyitva.

ÉM-SzK








hirdet�s