„Meghalni mindenkivel nem lehet…”

Akt.:
„Meghalni mindenkivel nem lehet...”
„Meghalni mindenkivel nem lehet...”
Borsod-Abaúj-Zemplén – Az ápolókat ünnepelték csütörtökön, az érintettek azonban nem voltak ünnepi hangulatban.

Nincs megbecsülés, rosszul érzik magukat a fehérköpenyben, kevés a fizetés, kiszolgáltatottak. Ezek hangzottak el leggyakrabban, amikor az ápolókat kérdeztük szakmájukról, annak elismertségéről. Az apropót pedig az Ápolók Nemzetközi Napja adta, amelyet csütörtökön ünnepeltek. Már, aki, hiszen az ápolók többségének nem nagyon volt oka ünneplésre.

„Nem megbecsült szakma ez. Ha csak azt nézzük, hogy a fizetésem annyi, mint a bevásárlóközpontban egy árufeltöltőnek. Annak ellenére, hogy sokat tanultam, sokmindent elviseltem, toleráltam. Nem beszélve arról, sokszor azt is el kell végeznünk, ami nem a mi feladatunk lenne” – mondta Csurkó Bertalanné Gizella, aki 30 éve dolgozik a megyei kórház belgyógyászatán. Arról is panaszkodott, hogy kevesen vannak, éjszakánként 40 súlyos betegre jut 2 nővér. „A betegek azonban szeretnék, ha csak velük foglalkoznánk, ha csengetnek, azonnal ott lennénk, de ehhez több ápoló kellene” – magyarázta.

Gizella azt is elmondta: az ismerősei körében sok a munkanélküli, akiket át lehet képezni segédápolóknak. Ez valamennyit könnyítene a helyzetükön – mondta.

Nem késő

De hiába a kevés fizetés, a sok munka, panasz, Gizella azt is kijelentette: „ebbe a szakmába bele lehet szeretni” Szerinte, aki szeret emberekkel foglalkozni, az egy idő után elképzelni sem tudja, hogy mást csináljon. Amikor arról kérdeztük, újra ezt a szakmát választaná-e, a válasz az volt: „Attól tartok, igen” „Volt egy álmom is, földrengés volt, hatalmas pusztítás, mindenütt sérültek. Engem is hívtak, hogy meneküljek, de visszamentem a betegeknek segíteni, valószínű, nekem ez a karmám” – mesélte.

Három évtized után mennyire érintik meg a betegek, az ő sorsuk? „Azt gondolom, nem lettem immunis a betegek panaszára. Próbálok ráérezni a beteg lelkiállapotára, aszerint beszélni velük, de ehhez nem kell nővérnek lenni. Az viszont biztos: meghalni mindenkivel nem lehet… – fogalmazott.

Míg a riport készült, míg az ápolókra vártunk, összefutottunk egy nővel, aki 56 évesen döntött úgy, ápoló lesz. A nevét nem árulta el, csak a történetét: „2004-ben elküldtek a munkahelyemről, ahol számláztam, könyveltem. Majd dolgoztam több helyen, például Amerikában is. Most pedig jelentkeztem erre az átképzésre, ahol ápoló lehetek. Soha nem késő elkezdeni.” Azt is elmondta: ha elvégezte a tanfolyamot, krónikus osztályon szeretne dolgozni, idősekkel foglalkozni. „A beteg gyerekek látványát nem tudom elviselni” – magyarázta. Őt például a nehézségek vonzzák az ápolói pályára. Mint mondta: mindig is szerettem a kihívásokat, és persze jó érzés segíteni is.

ÉM-NSZR








hirdet�s