„Maradandó értéket akartunk”

Akt.:
Miskolc – A Miskolci Múzsa Díj alapítója úgy fogalmaz, a díj évről évre fényesebb.

Tíz éve alapította a Miskolci Múzsa Díjat a Szinva Net Informatikai Kft. a kultúra iránti elkötelezettség és a város iránti szeretete elismeréseként. A cég ügyvezető igazgatóját, Vinnai Jánost kérdeztük a kezdetekről, az eltelt tíz évről.

– A Szinva Net szándéka kettős volt, elsősorban a gazdasági pozíciónk alapján szerettünk volna maradandó módon kötődni Miskolchoz, és ezt méltó, örök ügyként kínálta egy helyi kulturális, művészeti díj alapítása, másrészt ezzel a hosszútávú lépéssel is segíteni szerettük volna, hogy erősítsük az operafesztiválba vetett hitet 2000-ben – fogalmazott az ügyvezető. – Elképzelésünk maradéktalanul teljesült, mert a gazdasági körülmények ellenére is a díj évről évre fényesebb, és büszkék lehetünk, hogy támogató cégtársakra találtunk. A támogatók stabilan négyen vagyunk: a FUX zrt., a Műépítész Kft., a TELVILL Kft. és a Szinva Net Kft. A díjak odaítéléséről a Múzsa Díj Alapítvány közéleti személyiségekből álló kuratóriuma dönt. Mi szeretnénk a díjat maradandó, tradicionális értékké kovácsolni, talán a 10 év ezt alátámasztja.


Gyermekkaré a tizedik Múzsa

Miskolc – Péntek este rendezik a Miskolci Múzsa Díj díjátadó jubileumi gálaműsorát a színházban.