Helyi közélet

2019.01.20. 19:16

Hét szög körül tekeredik Forrón

Forró - Hogy készül a puha, színes lábtörlő? A forrói idősek megmutatták.

Forró - Hogy készül a puha, színes lábtörlő? A forrói idősek megmutatták.

Igazi kis kézműves műhellyé változott a napokban a forrói Nyugdíjas Klub helyisége. A szorgos kezű asszonyok használt ruhákat bontanak szét, a textíliát csíkokra vágják, gombolyagba gombolyítják, aztán befonják, akárcsak a kislányok copfját, és már kezdődhet is a szövés. Színes, puha lábtörlők készülnek itt a téli napokon, amikor odakint nem lehet kertészkedni, sétálgatni.

Két hete kezdték

Még mielőtt megismernénk a lábtörlőkészítés fortélyait, a klub vezetője, Sztrik Éva elmeséli, hogy amikor a klub épületét felújították, a szomszédos Kakas Csárdában (ma könyvtár és múzeum) kaptak helyet. Itt azonban hideg volt, és az egyik asszony hozott magával egy saját maga által készített lábtörlőt. Arra tette a lábát, hogy ne fázzon.

– Nagyon megtetszett nekünk a színes, praktikus darab. Kértük Mariska nénit, mutassa meg, hogy csinálta. Hozott egy keretet, és láthattuk, hogy nem is olyan bonyolult. Két hete kezdtük el a lábtörlők szövését, néhány már elkészült. Igazi csapatmunka ez – fogalmaz a klub vezetője. Hozzáteszi, már a jövőre is megvan a terve. Tavasszal elkezdődik a szomszédos Kakas Csárda felújítása. Az ottani szövőszéket áthozatja a klub épületébe, így az idősek akár szőnyeget is szőhetnek majd.

Így készül

Kötelesné Mariska néni pedig csak fonja és fonja a pamutcsíkokat. Közben magyaráz, hogyan készül a színes és tartós lábtörlő.

– Kell hozzá egy akkora falap, amilyen a lábtörlő területe. A két rövidebb oldalára szögeket ütünk be egyenlő távolságra. Ebben hét-hét szög van. A szétbontott, használt ruhát csíkokra vágjuk, és különböző színekből hármasfonással befonjuk. A fonat végét az első szögre kötözzük, majd hosszában végigvezetjük az összes szög között. Amikor ezzel elkészülök, nem vágom el az anyagot, hanem keresztbe elkezdem bújtatgatni a már kereten lévő csíkok között. Egyszer fent, egyszer lent. Figyeljünk arra is, hogy szép színváltozatot tudjunk összeállítani, és néha szorosan tömörítsük a fonatokat egymáshoz! Amikor végeztünk, a fonat elejét és végét jó erősen varrjuk össze! – magyarázza nagy szakértelemmel.

A másik Mariska néni, Gulyás Ferencné hozzáteszi: valamikor ő is font lábtörlőket az édesanyjával. Téli foglalatosság volt ez, amikor a kertben nem volt teendő. Nem sokan foglalkoztak ezzel Forrón, szövőszék azonban több háznál is volt. Azokon sok szép szőnyeg készült.

HE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában