„Hagyják meghalni a lányaimat!”

„Hagyják meghalni a lányaimat!”
A fejüknél összenőtt sziámi ikrek borzalmas fájdalmakkal küzdenek mindennap, apjuk azért könyörög, hogy hagyják őket meghalni az orvosok.

Az indiai apuka szerint lányainak jobb lenne, ha nem szenvednének tovább és segítenének nekik a másvilágra távozni. A 15 éves Saba és Farah Shakeel a fejüknél nőtt össze, mindennapos fájdalmaik folyamatosan kínozzák őket. Apjuk, aki mindössze havi 20 000 forintnak megfelelő összeget keres, most azért könyörög az orvosoknak, hogy vessenek véget lányai fájdalmas életének.

Mohamed, a sziámi ikrek apja már nem tud többet invesztálni a lányai fájdalmainak csillapítására. Öt évvel ezelőtt a fejüknél összenőtt lányokat Benjamin Carson, a téma egyik legjobb, amerikai szakorvosa is megvizsgálta, hogy egy esetleges szétválasztó műtét milyen eredményeket hozhatna. Akkoriban a lányok még jobban voltak, lelkük és testük is lényegesen jobb kondíciónak örvendett.

Túl kockázatos lett volna a sziámi ikrek szétválasztása

Állapotuk azonban azóta csak romlott, ráadásul már az akkori kivizsgálások is fényt derítettek rá, hogy összenövésük nagyon bonyolult. Közös keringéssel rendelkeznek és mindössze két veséjük van, mindkettő Farah testében. Legalább hat, nagyon kockázatos műtétet kéne elvégezni rajtuk és még úgy sem biztos, hogy mindketten túlélnék. Apjuk akkor úgy döntött, hogy nem kockáztatja lányai életét, annak ellenére, hogy az akkori költségeket Abu Dhabi koronahercege magára vállalta volna.

Most, öt évvel később Saba és Farah állapota olyan rossz lett, hogy apjuk elkeseredésében már lányai halálát kívánja. Mivel mindketten Farah veséitől függenek, így állapotuk rohamosan romlik, vérnyomásuk magas és nagyon legyengültek. Mohamed a Daily Telegraph-nak így nyilatkozott: – A lányok élni szeretnének és élvezni is azt, ugyanúgy mint mások. De amikor a fájdalom vesz rajtuk erőt, csak sírnak és segítségért könyörögnek.

A sziámi ikrek fotókon >>>

– Azt szeretnénk ha a kormány segítene, vagy hagyná őket meghalni. Így ugyanis nagyon nyomorúságos az életük – mondta Mohamed. – Az elmúlt hónapokban folyamatos fejfájás gyötri őket. Már a beszéd is nehezükre esik és végtagjaik is elcsavarodtak – sorolja lánya fájdalmait apjuk. A sziámi ikreknek napi 15 óra tömény fájdalmat kell elviselniük, ami gyakorlatilag az ébren töltött órákkal egyezik meg.








hirdet�s