Labdarúgás

2024.05.14. 11:16

Hihetetlen, de igaz: beállt és szinte nyomban a kapuba talált

A most érettségiző Ináncsi Milán nagyot alakított Kisvárdán Labdarúgás.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kisvárosban az NB I-es bajnokság 32. fordulója keretében mérte össze tudását a Kisvárda Master Good és a Mezőkövesd Zsóry FC együttese. Mint ismeretes, a két társaság búcsút intett a legmagasabb osztálynak és ősztől az NB II-ben folytatja szereplését.

Ináncsi Milán
Fotó: Csendes Szonja

A nevét skandálták 

A találkozón 4–3-as hazai siker született, a hosszabbításokkal együtt 95 perc azonban nem a hét találatról, hanem a dél-borsodiak újoncáról szólt és marad emlékezetes: Ináncsi Milán a 84. percben csereként lépett pályára és 120 másodperccel később a kapuba talált, ezzel pedig alighanem klubcsúcsot állított fel. 
– A gólom leírhatatlan érzést jelentett számomra – kezdte a csatár, aki „mellesleg” a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola végzős tanulója. – Amikor láttam, hogy bemegy a labda, boldogság uralkodott el rajtam, majd arra lettem figyelmes, hogy ölelgetnek a társaim. Négy nulláról jöttünk vissza a meccsbe, szereztünk három gólt, így az eredmény miatt maradt bennem hiányérzet. A lefújás után hatalmas tapsot kaptam a fiúktól az öltözőben, aztán szólt Cseri Tamás, a volt válogatott középpályásunk, hogy várnak a szurkolók, akik a nevemet skandálják. Szinte elképzelhetetlen, sőt egyenesen felfoghatatlan volt nekem az, ami ott és akkor velem történt. A kisvárdai eseményekkel pedig még nem volt vége a napomnak. Rengeteg telefonhívást és elektronikus üzenetet kaptam a családom tagjaitól: mindenki nagyon büszke volt rám, gondolok a szüleimre, a nagyszüleimre és a testvéreimre. Köszönöm valamennyiüknek és másoknak, mert bizony „futószalagon” éltettek az ismnerősök és az ismeretlenek is. 
A tizennyolc esztendős Ináncsi Milánnak kevés ideje jutott az ünneplésre, a kikapcsolódásra, ugyanis ezekben a napokban és hetekben tanulmányaira koncentrál, érettségi vizsgát tesz.

Ináncsi Milán
Fotó: Csendes Szonja

Labdarúgás: a tények  

Ináncsi Milán 2005-ös születésű, nagy munkabírású és technikás játékos az U19-es meccseken nyújtott teljesítményével érdemelte ki azt, hogy a felnőttek között is bemutatkozhasson. Az ifik között Sivák Sándor edző teljes mértékben elégedett volt vele, majd az akkori vezetőedző, Kuttor Attila vette „szárnyai” alá. A nagyok között végzett első foglalkozása előtt – amelyre tavaly szeptemberben került sor – Tóth László szakmai igazgató vezette körbe az edzőközpontban és mutatta be a szakmai stábnak, valamint a játékosoknak.

Ináncsi Milán
Fotó: MZSFC/Csendes Szonja

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!