Labdarúgás

2024.05.18. 10:25

DVTK: a négyesek után merre, a középmezőnyben hová?

Székesfehérvárott zárja az idei évadot a diósgyőriek NB I-es labdarúgócsapata.

Pozeg Vancas (elől) szinten biztos, hogy nem lép pályára, Holdampf játéka is kérdéses

Fotó: Dömötör Csaba

A labdarúgó NB I 2023/24-es évadjának utolsó fordulójában, a 33. körben szombaton 17.45-től lép pályára a Diósgyőri VTK csapata, a Fehérvár FC vendégeként. A piros-fehérek számára nincs tétje ennek a találkozónak, mert már hetekkel ezelőtt meghosszabbították élvonalbeli tagságukat, nemzetközi kupa indulást érő helyre pedig nem volt lendületük odaérni. Ez utóbbi helyek a múlt hét végén elkeltek, a piros-fehérek ellenfele, a fehérvári együttes annak tudatában léphet pályára, hogy a kontinens harmadik számú sorozatának, a Konferencia Ligának biztos résztvevője lesz a 2024/25-ös idényben. A piros-kékek számára a mostani meccsen az a tét, hogy megőrzik-e dobogós helyüket, hogy maradnak-e bronzos pozícióban, esetleg előre, vagy hátra lépnek egyet.
A DVTK jelenleg a 6. a tabellán, és vagy marad itt, vagy legrosszabb is esetben is a 7. lesz, vagyis a középmezőnyben zárja a bajnokságot. 

 

Nagy utat

A Fehérvár FC nagy utat járt be a mostani idényben, ugyanis pocsékul rajtoltak: négy forduló után győzelem nélkül, mindössze 1 döntetlennel a 11. helyen álltak, és az 5. körben, a Mezőkövesd Zsóry FC ellen elért első győzelmük (2-0) sem hozott igazi áttörést, mert a 7. fordulót követően még mindig rossz pozícióban voltak, 4 ponttal a tabella 9. helyén szerénykedtek, mindössze egy egységre a kieső helyezettől. Aztán jött a bumm! Elkezdtek meccseket nyerni, a keretük erejéhez méltó eredményeket értek el a bajnokságban, és megindultak felfelé a tabellán. 
A menetelésük során kétszer találkoztak a DVTK-val, először tavaly október 28-án, Fehérvárott, amikor egy nyitott meccsen, – amelyen a Diósgyőr győzelemre törekedett, – a vendégcsapat helyzeteinek kihagyása után 4-0-s győzelmet aratott a Fehérvár FC, másodszor az idén február 24-én, Diósgyőrben, ahol a piros-fehérek visszavágtak, ezúttal ők nyertek 4-0-ra, részben annak köszönhetően, hogy a fehérváriak a meccs elején egy kiállítással, és egy öngóllal ,,segítették” a DVTK-t.

Önbizalom növelő

A Fehérvár a múlt héten 1-0-ra kikapott a Debreceni VSC otthonában, ezért is kellenek nekik a pontok az éremhez, a DVTK pedig 2-0-ra nyert hazai környezetben a már bajnok, Ferencvárosi TC ellen, ezzel igyekezett feledtetni az ezt megelőző körben, az Újpest FC vendégeként elszenvedett 7-0-s vereséget.
– Egy valódi önbizalom növelő győzelmet arattunk egy rendkívül erős Ferencvárossal szemben, ilyenkor természetesen jobb a hangulat az öltözőben, ám ezzel még nem ért véget a bajnokság, egy rendkívül fontos mérkőzés vár ránk Székesfehérvárott – nyilatkozta Vladimir Radenkovic, a DVTK vezetőedzője, majd így folytatta: – Nagyon régen, még Kisvárdán győztünk legutóbb idegenbeli körülmények között, mert a mezőkövesdi sikert nem sorolom ide, hiszen ott gyakorlatilag hazai pályát teremtettek a szurkolóink. A hazai találkozókon bebizonyítottuk, hogy megvan bennünk az a győztes mentalitás, Székesfehérvárott is látni akarom, hogy ugyanolyan önbizalommal és ugyanolyan bátran játszunk, mint a DVTK stadionban. 
Az biztos, hogy a fehérvári meccs hatványozottan is idegenbeli körülmény lesz a DVTK csapata számára, ugyanis az Újpest FC elleni nagy különbségű vereség után a fanatikus diósgyőri drukkerek bejelentették, hogy az utolsó két fordulóban nem támogatják szurkolásukkal a lelátóról a csapatot, így az FTC elleni összecsapáson üresen maradt a hazai ultra szektor, és Székesfehérvárra sem kísérik el kedvenceiket, helyette a DVTK U19-es csapatának péntek délutáni Tarpa SC U19 elleni bajnokiját választották.

Nem takaróznak

Ami pedig a diósgyőri csapat várható összeállítását illeti: Popadic, Acolatse és Bárdos régóta nem bevethető, Edomwonyi játéka kétséges, Farkas D. visszatérésére sem igazán lehet számítani, míg Pozeg Vancas bokasérülése miatt biztos, hogy most sem tud pályára lépni. Ezen kívül az FTC ellen sérülést szenvedett és lecserélt Holdampf csapatba kerülése sem vehető biztosra. A felsoroltak miatt elsősorban a támadó szekció összeállítását illetően vannak gondjai Vladimir Radenkovicnak, a DVTK vezetőedzőjének, hiszen Popadiuc, Acolatse, Edomwonyi, Pozeg Vancas hiányában eléggé behatároltak a lehetőségei azzal kapcsolatban, hogy kiket állítson a kezdőbe. 
– Eddig sem takaróztunk a hiányzókkal, és ezután sem akarunk a problémák miatt panaszkodni, a lehető legerősebb csapatot küldöm pályára – mondta ezzel kapcsolatban a diósgyőriek szerb szakvezetője, aki az utolsó fordulós meccs motivációjáró a következőket nyilatkozta: – Az idei utolsó vizsga vár ránk, ahol a Fehérvár külső motivációjához mért belső motivációt kell megtalálni magunkban. Teljes koncentrációval kell pályára lépni, és ki kell adni magunkból mindent, mert a tabella élmezőnyében található csapatok otthonában is meg kell mutatni a karakterünket.

Várható kezdő
A Diósgyőri VTK várható kezdőcsapata: Odyntsov – Gera, Szatmári, Lund, Stephen – Bényei, Vallejo – Pernambuco, Feuillassier, Jurek – Szabó L. 
A következő évadról
A DVTK pénteken bejelentette, hogy megvan a 2024/25-ös évad felkészülési programja. Bajúsz Endre sportigazgató nyilatkozata szerint a piros-fehérek június 17-én találkoznak először, és az ilyenkor szokásos egészségügyi felmérésekkel és fizikai tesztekkel kezdenek. Hét felkészülési meccset terveznek, ezek közül négyet az ausztriai edzőtáborozás során, július 1-je és 13-a között játszanak. A tervek szerint a 2024. július 27-én kezdődő bajnoki rajt előtt egy héttel, hazai környezetben tartják a főpróbát, ekkor játsszák az utolsó felkészülési mérkőzést. Az ellenfelek kiléte még nem ismert, az edzőpartnerek leszervezése folyamatban van.

 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!