Labdarúgás: NB II.

2024.05.18. 10:30

A helyosztó, és a vagány pesti ellenfél

Labdarúgás: NB II, 33. forduló

Soroksár SC – Kolorcity Kazincbarcika SC (Soroksár, vasárnap, 17.00)

Csábi József, a KBSC vezetőedzője: – Az előző, Győr elleni hazai találkozónk igen emocionális volt, működött, amit elképzeltünk. Vezettünk kettő-nullára, azonban a kisalföldieknek olyan minőségi cseréi vannak, akik bevetésével a második félidő hajrájában a maguk javára tudták fordítani a mérkőzést. Vitatható, véleményes szituációból született meg a harmadik góljuk, s így a győzelmük, amihez ez úton is, újra gratulálok. A meccs utolsó részében a korábban beállt Papp Milán is megsérült, és az előtte megtörtént három játékmegszakítás miatt már nem volt módunk cserére, tíz emberrel játszottunk. Az elsődleges célt, a bennmaradást már elértük, a visszapillantóba már nem kell tekingetnünk, azonban szeretnénk a lehető legtöbbet kihozni a hátralévő két fordulóból. Még akkor is, ha a múlt hetihez képest is vannak kiesőink, viszont sem én, sem maga a stáb nem riad meg a kihívásoktól. A Soroksárnak jó a kerete, a Ferencváros árnyékában dolgoznak, vannak náluk fiatal, és rutinosabb játékosok is, egy vagány pesti csapat. Tudnak kiválóan futballozni, és tudnak kevésbé jól, hektikusak, bízom abban, hogy megtaláljuk azt az ellenszert, amivel eredményesek tudunk lenni. Ők tizedikek, mi nyolcadikok vagyunk, tehát egyfajta helyosztó is ez a kilencven perc.

A Barcikában Papp M. számára befejeződött a szezon, korábbi sérülése kiújult, Pinte húzódással bajlódott, de ő azért nem játszhat, mert a győriek ellen piros lapot kapott. Gante térde továbbra sincs bevethető állapotban, rehabilitációs kezeléseken vesz részt, ugyanakkor Varga J. már edzett a csapattal, azonban még nem végez teljes értékű edzésmunkát. Székely K. vállsérülése után lábfej sérülést szenvedett, elképzelhető, hogy játszik. Kotula M. sarok, talp sérüléssel küzdött, pályára lépésre van esély. Csatári térdsérülés szenvedett, elképzelhető, hogy focizhat, Pethő kézfeje zúzódott ,,csak", így minden bizonnyal kerettag lesz.

A várható összeállítás: Tóth B. (Bánhegyi) – Ternován, Szekszárdi M., Heil, Dobozi, Süttő – Kártik, Csilus T., Pekár L., Kurdics – Pethő.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!