boon.hu PODCAST

2024.05.14. 20:00

Apartmanházat építenek, és kezdik a lakóházat is a Szent István tér mellett

Miért vásárolnak fel romos házakat? Erről is kérdeztük a HELL csoporthoz tartozó cég ügyvezetőjét, Tóth Róbertet.

Hajdu Mariann

Tóth Róbert ügyvezetővel beszélget Hajdu Mariann

Központi leánykollégiumból apartmanház, a Zsigmondy utcai Északterv épületéből lévő irodaház: két, korábban rossz állapotú épület, amelyet a HEll csoporthoz tartozó Avalon Center Kft. újít, illetve újított fel. Emellett hamarosan újra építkeznek, hiszen lakóházat építenek a Szent István tér mellé, amely a leendő miskolci főtér térfala lesz majd egyszer. Sorolhatnánk még a beruházásokat, ezekről mind beszéltünk Tóth Róberttel, a cég ügyvezetőjével. Mindemellett az is szóba került, hogy miért tartják fontosnak miskolci épületek felújítását, miért építkeznek, alapítanak iskolát, működtetnek éttermet, terveznek hotelt a vármegyeszékhelyen, amikor akár Budapesten is beruházhatnának, mint sok más vállalkozó. További terveikről is faggatta Hajdu Mariann szerkesztő az ügyvezetőt, sőt, még a húszemeletes is szóba került, amelyre voltak terveik, de végül nem ők vásárolhatták meg.

Még több podcast a boon.hu oldalán. 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában