Értékelés

2024.01.15. 14:00

Sikeres volt a 2023-as év vármegyénkben (fotókkal)

Borsod-Abaúj-Zemplén – Bánné dr. Gál Boglárka vette sorba a tavalyi eseményeket, és értékelte azokat.

Répássy Olívia

Bánné Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke értékelte a 2023-as évet

Fotó: Ádám János

Az elmúlt öt év számos hányattatása megerősítette a közösségeket dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter szerint. Erről köszöntőjében beszélt a politikus, aki a hagyománynak megfelelően most is részt vett a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnökének évértékelőjén.

„A járvány ideje alatt a vármegyék megmutatták, működtetni tudják az országot. Sok jót hozhat még Borsod-Abaúj-Zemplénnek ez az év, hiszen ma már nem igaz az az állítás, hogy Magyarország Budapestből áll. Komoly ipari fellendülés tapasztalható itt is. A jólétiség kelet felé húzódik a statisztikai adatok szerint. Ez azt jelenti, hogy a térség felzárkózása sikeres. Erre minden területi szereplő együttműködésére van szükségünk” – mondta a miniszter.

Fontos volt a tervezés

Bánné dr. Gál Boglárka elnök bemutatta a vármegyei önkormányzat struktúráját és funkcióját, ezek változásait az utóbbi időben, majd beszélt a területfejlesztés eredményeiről, a nemzetközi kapcsolatokról, végül fontos feladatokat vázolt fel a jövőre nézve.

„Ebben az évben új feladatot is vállaltunk: az Edelényi Kastélysziget működtetését, ahova az újranyitás óta már tizenhatezer látogató érkezett” – mondta, hozzátéve, számtalan programot szerveztek a helyszínre: színházi előadásokat, idősek kirándulását, kiállítást, korcsolyapályát, Mikulás-műsort és adventi gyertyagyújtást. Majd beszélt a 2014. és 2020. közötti időszakról.

„A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) fejlesztési időszakának elején 93 milliárd forintból, a költségnövekményekkel, többletforrásokkal együtt az időszak végére már 133 milliárd forintból gazdálkodhattunk. Részletesen megterveztük ezt a hat évet, és annyira jól sikerült, hogy a 2021. és 2027. közötti fejlesztési időszakot illetően is folytattuk ezt a fajta munkát. Minden fejlesztésünk akkor lesz sikeres, ha családközpontú. Több mint kétezer projektötletünk van, például turisztika területén, orvosi rendelők és önkormányzatok támogatása kapcsán és csapadékvíz-elvezetés tekintetében. Egyik célunk, hogy a képzett fiatalok itt maradjanak vagy visszatérjenek vármegyénkbe. Büszkék vagyunk arra, hogy a támogatott projektek sikerrel zárultak” – mondta.

Számos számadat elhangzott még

A KSH legfrissebb, 2022-es adatai alapján az ország ipari termelésének 9,8 százalékát adja a vármegye. Ez a korábbi évekhez képest közel 2%-os javulást jelent.

Szó esett a vármegyei önkormányzat tulajdonában lévő fejlesztési ügynökség, a BORA 94 Kft. tevékenységéről, valamint a Kassa megye önkormányzatával közös Via Carpatia EGTC-ről. 2023-ban két kínai delegációt fogadtak, melyekkel ipari kérdésekről és vízgazdálkodásról tárgyaltak.

A 2013-tól működő Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értéktár jelenleg 260 tételt tartalmaz. Fontos az identitásnevelés, aminek eredménye, hogy vármegyénk megtartó ereje évről évre javul. A hagyományoknak megfelelően díjakat adtak át, tizenhat kategóriában hetvennégyet. Három könyvet adtak ki, nemesi címerek, gasztronómia és a mese világának témájában. Az elnök hetvenkét projektátadón vett részt, és több mint tíz alkalommal képviselte a vármegye érdekeit határon túl is.

Pohárköszöntővel zárult

Dr. Répássy Róbertet, az Igazságügyi Minisztérium államtitkárát, miniszterhelyettest kérték fel, hogy mondjon pohárköszöntőt, aki visszaemlékezett arra, hogy huszonöt évvel ezelőtt ő volt a megyei közgyűlés alelnöke. „Tartalmas útravalót kaptunk a beszámolóval. Azt kívánom, hogy ahogyan a 2023-as évre büszkék lehetünk, 2024-ben is lehessünk büszkék legalább ennyi eredményre.”

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában