Fejlesztés

2023.12.01. 15:58

Átadták az új útszakaszt Bőcsön

A Magyar Falu Program keretein belül, hazai forrásból újult meg.

Dr. Koncz Zsófia, Nagy László és Peiker Tamás vágták át az útátadást jelképező szalagot

Fotó: Pap Gyula

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában a Magyar Falu Program keretein belül, hazai forrásból újult meg a 3609-es jelű SajóládBőcs összekötő út mintegy 2,6 kilométeres szakasza. 

A felújított útszakasz ünnepélyes átadását tartották pénteken.

Birtokba vették

Nagy László, Bőcs polgármestere köszöntőjében elmondta, elkészült a Bőcs-Sajólád összekötő út, mellyel könnyebb lesz a bőcsieknek bejutni Miskolcra, feljutni az autópályára. De ettől még jelentősebb az, hogy külső és belső Bőcsöt ez az út köti össze, ezt az utat naponta többször használják a helybéliek, hiszen az egyik önkormányzati intézmény az egyik, a másik az út másik részen helyezkedik el. A hivatali dolgozók is szívesebben járnak majd kerékpárral dolgozni – tette hozzá a polgármester, aki minden közreműködőnek megköszönte a munkáját.

Dr. Koncz Zsófia miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője beszédében kifejtette: három éve jött szóba az útfelújítás, és a polgármester szívós kitartásának nagy része volt a megszületésében. Jó pár ünnepelni való volt ebben az évben Bőcsön, és ez az út méltó megkoronázása ennek a sorozatnak. Ez az útfejlesztés is s Magyar Falu Programnak köszönhető, amely 2018-ban indult el, és az elmúlt öt évben körülbelül kétezer településen sikerült utakat, járdát, kerékpárutakat fejleszteni. Több mint 4100 helyszínen, 75 milliárd forint értékben újult meg a vidék, mutatott rá a miniszterhelyettes.

- A választókerületünkben 42 településből 38 részese a programnak,  ahol 5000 fő alatti a lakosságszám,  és mindegyik településen tudtunk fejleszteni – emelte ki. Az pedig különleges, hogy a szomszédos települések is tudnak örülni egymás fejlesztéseinek, és rendszeresen együtt ünneplik ezeket – tette hozzá dr. Koncz Zsófia.

Peiker Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vármegyei igazgatója, a Magyar Falu Programmal kapcsolatban elmondta, az idei és a jövő évben tíz útszakaszt újítanak meg a vármegyében, több mint 26 kilométer hosszúságban, ennek a része a bőcsi 5200 méter hosszúságú út, amelynek most a fele újult meg három híddal, amelyből egyiknél a dilatációt is cserélték, és a szigetelést is kijavították. Minden kiegészítő munka is elkészült, amely ahhoz kell, hogy biztonságosan lehessen használni az utat – hangsúlyozta a szakember.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában