Közösen

2023.05.07. 09:00

Kérdőív az Encsi Ipari Parkról

Az encsiekkel közösen szeretnék meghatározni a fejlesztés irányát.

NHK

Az Encsi Ipari Park

Forrás: PH

Az M30-as autópálya megépítésével jelentősen megnőtt a térség esélye arra, hogy bekapcsolódjon a nemzeti és nemzetközi gazdasági vérkeringésbe.

Encs önkormányzata és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzat ezért nyújtott be közösen az Encsi Ipari Park fejlesztésével összefüggő uniós pályázatot, melyre 2022. decemberében nettó 800 millió forint támogatást ítéltek meg. A fejlesztéssel, valamint hazai és külföldi gazdasági társaságok számára kedvező feltételek nyújtásával az Encsi Ipari Park is vetélytársa lehet több, térségi ipari parknak. Ahhoz azonban, hogy ezt a lehetőséget ki tudják használni, egy jól átgondolt stratégia mentén és egységesen kell a városnak fellépni – mondta Mikola Gergely, Encs polgármestere.

Közösen gondolkodnak

„Az elmúlt években több alkalommal is kikértük a lakosság véleményét a várost érintő kérdésekben, így tettünk például a fejlesztési irányok meghatározásával, az Integrált Településfejlesztési Startégiával, vagy éppen a városi rendezvényekkel kapcsolatban is. Ezeket a visszajelzéseket aztán beépítettük a döntéshozatalunkba, vagyis nem csak meghallgattuk, de meg is hallottuk az encsieket. Most is ezt az elvet követjük, ezúttal az Encsi Ipari Parkkal kapcsolatban várjuk a lakosság véleményét. Az encsiekkel, a helyi vállalkozókkal közösen kívánjuk meghatározni a fejlesztése irányát. Látjuk ugyanis a negatív példákat országszerte: a lakosság és a városvezetések közötti jelentős feszültség alakulhat ki akár egy-egy cég, beruházó betelepülése kapcsán” – fogalmazott a polgármester.

A következő időszakban várják a lakossági kérdőíven keresztül az encsiek véleményét, közben folyamatosan azon dolgoznak, hogy az ipari parkban rejlő lehetőségeket kiaknázhassák. Várják továbbá azon potenciális befektetők jelentkezését is, akik már meglátták a lehetőséget Encs városában.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában