lopás

2020.06.03. 17:00

Válogatás nélkül mindent elloptak a fiatalok

Vádat emeltek a két fiatalkorú ellen több rendbeli lopás miatt.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Az egyik vádlott 2017 tavaszán Sátor­aljaújhelyen egy élelmiszerboltból tulajdonított el ruházatába rejtve illatszereket. A rá következő napon magánházba jutott be egy pohár víz elfogyasztásának ürügyén, és onnan hajvágógépet vitt el, míg később szintén boltból csokoládét és sampont akart lopni, de az őr tetten érte.

A vádlottak együtt is követtek el bűncselekményeket Sátoraljaújhelyen. Bemásztak egy lakóház udvarára, és az épületből számítógép-tartozékokat vittek el, majd a városban parkoló gépjárművekből tulajdonítottak el egymást követő napokon értéktárgyakat úgy, hogy nyitott állapotban lévő személyautókból értékeket vittek el. Egy lezárt autóból kézitáskát, iratokat loptak, egy körbekerített ház udvarára is bementek, és a teraszán lévő bokszzsákot is leakasztották a karabinerről, és elvitték. Az ügyészség fiatalkorúak fogházában végrehajtandó próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott pártfogó-felügyelet alá helyezésükkel, vagyonelkobzás mellett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában