Figyelő Top 200 - Észak-Magyarország napilap gazdasági konferencia

2024.05.16. 11:36

Borsod-Abaúj-Zemplén fejlődése jó példaként szolgál más vármegyéknek

A Népkerti Vigadóban megkezdődött Miskolcon a Figyelő Top 200 - Észak-Magyarország napilap gazdasági konferencia, amelyre a térség gazdasági szereplőit hívták, várták.

Szaniszló Bálint

Bánné dr. Gál Boglárka köszöntője után kezdődött el a gazdasági konferencia

Fotó: Vajda János

„Eddig a fővárosban rendeztünk ilyen gazdasági konferenciákat. Cél, hogy az ország fontosabb pontjain is összejöjjenek és megosszák tapasztalataikat a gazdasági szereplők. Az első ilyen konferencia nemrég Győrben volt és a második most van Északkelet-Magyarország egyik vezető városában, Miskolcon - mondta Szajlai Csaba, a Figyelő és a Világgazdaság főszerkesztője a konferencia egyik házigazdája, aki köszöntötte Csákó Attilát, a társrendező Észak-Magyarország napilap főszerkesztőjét is.

Sikeres a vármegye felzárkózási programja

"Ahogy kiemelkedik ez a konferencia Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye gazdasági életében, úgy emelkedik ki vármegyénk is saját eredményeivel az ország gazdasági életében" - kezdte köszöntőjét Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke.

Az elnök Navracsics Tibor területfejlesztési minisztert idézte, aki Miskolcon tett látogatása alkalmával azt nyilatkozta: „Az iparfejlesztési politikában olyan időszak kezdetén állunk, ami sok jót hozhat Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyének, amelynek felzárkózása rendkívül sikeres volt, és az itt megszerzett tapasztalatok jó példaként szolgálnak más vármegyék felzárkóztatásában”

Eredményes ciklust zárt le a vármegye

„A területfejlesztési forrásokra tekintve kijelenthető: komoly forrás állt és áll rendelkezésre - magyarázta Bánné dr Gál Boglárka. - Ehhez a pénzügyi fedezetet döntő részben a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, röviden a TOP-os források biztosították, amelyet pénzügyileg 2023. december 31-én zártuk. Ebben 133 milliárd forintos forrás jutott el településeinkhez a vármegyei önkormányzat menedzselésében. Ezzel Borsod-Abaúj-Zemplén a 19 vármegye közül a legnagyobb fejlesztési forrással gazdálkodhatott az elmúlt fejlesztési időszakban. Ebből vármegyénk településeivel közösen 100 óvoda, bölcsőde újult meg közel 15 milliárd forintból, ami négyezerrel több férőhelyet jelent. Ugyancsak megújult 167 rendelő és 188 egészségügyi alapellátást nyújtó szolgáltatás."

"A szociális alapszolgáltatásokat is fejlesztettük a településekkel közösen, ez több mint százezer embert érint a vármegyében közvetve vagy közvetlenül. 132 településen 300 ezer méter csapadékvíz-elvezető rendszert építettünk a villámárvizek kivédésére."

Nemzetgazdasági beruházások teljesítményértéke 2p85_grafik.indd

Munkahelyek ezreit mentették meg

„Ami pedig a gazdaságfejlesztés és a foglalkoztatás számait illeti: 8500 vármegyében élő ember képzési, munkabér- és munkába járási támogatását biztosítottuk, valamint 6000 munkahely megtartásához járultunk hozzá az elmúlt években. És itt van közös sikerünk talán legfontosabb adata: e szerint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye sereghajtóból Magyarország gazdasági motorja lett. Ugyanis a KSH adatai szerint 2022-ben az ország ipari termelésének 9,8 százalékát vármegyénk adta, ami közel 2 százalékpontos javulást jelent. Ezek összességében szilárd alapot képeznek és lendületet adnak a folytatáshoz, a jelenleg is tartó fejlesztési időszakhoz, amelyben 150 milliárd forintból gazdálkodhatunk településeinkkel közösen."

Az identitás, és a közösségépítés a fókuszban

A család és a gazdaságfejlesztés mellett az identitás erősítése, a közösségépítés, értékeink feltárása, továbbadása is ugyanúgy hozzátartozik a következő évek feladataihoz, mint ahogy eddig is, és mellette a turisztikai-gazdasági beruházásokra, a megújuló energiatermelésre is nagy hangsúlyt helyezünk. A jelenlegi TOP Pluszos időszakban az eddigi legnagyobb összeg, összesen 150 milliárd forint áll, pontosabban állt rendelkezésre fejlesztésekre, hiszen már közel 300 nyertes pályázat megvalósításához kezdtek hozzá a vármegye települései mintegy 70 milliárd forint értékben.

Legfőbb célunk, hogy a családbarát fejlesztésekkel, a gazdaság további erősítésével minimalizáljuk az elvándorlást és otthont biztosítsunk a vármegyében élőknek, az itt letelepedni kívánóknak - vázolta fel a jövőt a vármegyei közgyűlés elnöke. 

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!