Nyitás

2024.02.02. 12:35

Szijjártó Péter: Európának szüksége van a keleti beruházásokra (videó)

Az Európai Uniónak nagy szüksége van a keleti beruházásokra és a keleti irányú kereskedelemre is, ha a közösség akadályokat gördít ezek elé, akkor még tovább fog veszíteni a globális gazdasági súlyából – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Brüsszelben, írja az MTI.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben 2024. február 2-án

Forrás: Facebook/Szijjártó Péter oldala

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU–indiai-csendes-óceáni miniszteri fórumot követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az utóbbi évek során teljességgel új realitás jött létre a világrendben, a krízisek nyomán új korszak kezdődött, amelyben a világgazdaság súlypontja nyugatról keleti irányba tolódott el.

Aláhúzta:

ezt mutatja az is, hogy míg korábban a globális beruházások 70–80 százalékát nyugati tőkéből finanszírozták, és a maradék 20–30 százalékot keletiből, addig mára ez az arány megfordult.

Kitért arra is, hogy a keleti és a nyugati vállalatok mára minden eddiginél szorosabban függenek egymástól.

„Persze, ezt egyesek negatív jelenségként írják le. Én azt gondolom, hogy ez egy jó, ez pozitív jelenség” – mondta.

Nagyon fontos az, hogy ebben az új időszakban, ebben az új korszakban Európa jól találja el a választ, mert ha rossz választ ad erre az új realitásra, akkor a jelenleginél is sokkal súlyosabb problémákat tud magának okozni gazdaságilag

– tette hozzá.

Kiemelte, hogy jelenleg a realista és az ideológiai megközelítés küzd egymással, és az utóbbi támogatói a keleti és a nyugati gazdaság szétválasztásán dolgoznak, ami azonban szavai szerint teljesen ellentétes lenne az európai érdekekkel.

„Ez a megközelítés küzd a valósággal, a valósággal akar szembe menni. De van egy realista megközelítés is, amely két lábbal áll a földön, a valóságot veszi alapul, s azt mondja, hogy minden eddiginél szorosabb kelet–nyugati gazdasági együttműködésre van szükség”

– közölte.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy ma Európának nagy szüksége van a keleti beruházásokra, valamint a keleti irányú kereskedelemre, különös tekintettel arra, hogy az ázsiai beszállítók nélkül nem lenne lehetséges az elektromos átállás a kulcsfontosságú szektornak számító autóiparban.

Ha Európa elbarikádozza magát a keleti beruházásoktól, akadályokat gördít a keleti kereskedelem elé, akkor még tovább fog veszíteni az Európai Unió a gazdasági súlyából

– figyelmeztetett, emlékeztetve, hogy Kína mára megelőzte a kontinenst a bruttó hazai termék (GDP) rangsorában.

Megerősítette, hogy a kormány az idei magyar soros EU-elnökség idején lépéseket kíván tenni a konnektivitás, az összeköttetések irányába, ezért fel szeretnék gyorsítani a szabadkereskedelmi tárgyalásokat a délkelet-ázsiai államokkal, Indonéziával, Malajziával, Thaifölddel és a Fülöp-szigetekkel.

„Miközben mi, itt Európában, el voltunk foglalva a saját nyűgjeinkkel és a saját idejétmúlt, ideológiailag erőltetett vitáinkkal, addig a délkelet-ázsiai térségben létrejött a világ legnagyobb szabadkereskedelmi térsége”

– jelentette ki.

Tájékoztatása szerint a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség (RCEP) országai a globális GDP mintegy 29 százalékát adják. „Tehát így az Európai Uniónak az lenne az érdeke, hogy ezzel a szabadkereskedelmi övezettel a lehető legszorosabb együttműködést alakítsa ki" – fogalmazott.

A miniszter úgy vélte, hogy oda nem illő dolgokat nem kell belekeverni a gazdasági együttműködésbe, azaz ha az EU „politikai, ideológiai kioktatási szándékkal” szeretné megkötni ezen szabadkereskedelmi megállapodásokat, akkor abba a partnerek nyilvánvalóan nem fognak belemenni.

A miniszter a keleti nyitás politikájának sikerét méltatta, rámutatva, hogy amennyiben a kormány engedett volna a „nyomásgyakorlásnak, lebeszélési kísérleteknek”, akkor hazánk hatalmas növekedési lehetőséget hagyott volna ki, minthogy az utóbbi években már rendre Kínából és Dél-Koreából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra.

Tudatta, hogy az elmúlt tíz évben mintegy 75 százalékkal bővült a kereskedelmi forgalom Magyarország és a délkelet-ázsiai országok között, a térségből érkező beruházások pedig segítik a hazai gazdaságnak a dimenzióváltását, és garantálják a növekedési pálya fenntartását.

Magyarország a bizonyíték arra, hogy a kelet-nyugati együttműködésből igenis lehet nagyon komoly előnyöket kihozni

– összegzett.

„Brüsszel erőteljesebben lépjen fel a terrorizmus ellen!”

Lépéseket kell tenni a hútik terrorszervezetté nyilvánítása érdekében, és segíteni kell a jemeni kormányt, hogy megerősítse a parti őrségét. Az ehhez szükséges források az Európai Békekeretben rendelkezésre állnak – hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter pénteken a Facebookon.

A külgazdasági és külügyminiszter bejegyzésében arról ír, hogy ha az Európai Unió és a nyugati világ nem lép fel határozottan, akkor „azzal kell számolnunk, hogy az európai gazdaságoknak és vállalatoknak hosszú ideig kell majd ezzel a bizonytalansági tényezővel szembesülniük.”

„A nyugati világ sokat késlekedett és sajnos nem mérte fel pontosan a hútik által jelentett fenyegetés súlyosságát és komolyságát. Így fordulhatott elő az, hogy az elmúlt hetekben a hútik támadásai miatt a világkereskedelem 15 százalékát jelentő forgalom került veszélybe Jemen partjainál” – fogalmazott.

Szijjártó Péter rámutatott arra, hogy a húti lázadók folyamatosan támadják a teherszállító hajókat, emiatt pedig az Ázsiából Európába irányuló tengeri áruszállítás időtartama és költségei is jelentős mértékben megnőttek, ugyanis ezeknek a hajóknak így most meg kell kerülniük az egész afrikai kontinenst.

A miniszter szavai szerint mindez egyre súlyosabb problémát jelent több magyar vállalat esetében is, hiszen nem érkeznek meg időben a szállítmányok, és a szállítási költségek is folyamatosan növekednek.

„A világ nem hagyhatja, hogy ez a lázadókból álló szervezet ilyen mértékben veszélyeztesse a világkereskedelem szabadságát. Az Európai Uniónak is lépnie kell, hiszen az eddigi kihívások mellett nem lenne jó, ha még további nehézségekkel szembesülnének az Európai Unió gazdaságai” – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában