Siker

2023.11.20. 11:30

Hivatalosan is aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást

A munkaadók és munkavállalók megegyezésének köszönhetően december 1. napjától a minimálbér havi bruttó összege 266 800 forintra, a garantált bérminimum havi bruttó összege 326 000 forintra emelkedik. Ezzel 2010-hez képest a legkisebb kötelező keresetek már több mint 3,5-szeresére nőnek.

MW

Guba Zsolt Zsombor a tejtermékek polcát rendezi el egy debreceni üzletben 2018. november 6-án

Forrás: MTVA Bizományosi

Fotó: Oláh Tibor

A versenyszféra és a kormány Állandó Konzultációs Fórumának tagjai (kivéve Magyar Szakszervezeti Szövetség), valamint a kormány a múlt heti megállapodásnak megfelelően a mai napon hivatalosan is aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, valamint a bérnövelési ajánlásról szóló megállapodást – tájékoztatta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium az MTI-t hétfőn.

A munkaadók és munkavállalók megegyezésének köszönhetően december 1. napjától a minimálbér havi bruttó összege 266 800 forintra, a garantált bérminimum havi bruttó összege 326 000 forintra emelkedik. Ezzel 2010-hez képest a legkisebb kötelező keresetek már több mint 3,5-szeresére nőnek, hiszen 2010-ben a minimálbér 73 500 forintot, a garantált bérminimum 89 500 forintot tett ki.

A minimálbér és a garantált bérminimum összegének 15 százalékos, illetve 10 százalékos emelése jelentős mértékben hozzájárul a családok megvédéséhez, a reálkeresetek növeléséhez – közölték.

A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és a Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége által aláírt megállapodás ennek megfelelően is hangsúlyozza, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum két számjegyű emelése szociális indíttatású, célja, hogy folytatódjon a legalacsonyabb keresetűek bérének felzárkózása.

A felek által aláírt dokumentum ajánlásként fogalmazza meg, hogy a vállalkozások az általános béremelés során – figyelembe véve a 2024-re prognosztizált inflációt – törekedjenek a bérek reálértékének növelésére.

A megállapodás mindezek mellett azt is rögzíti, hogy a felek tárgyalást kezdenek a minimális bérek rendszere megújításának olyan irányú koncepciójáról, amellyel a kötelező legkisebb bérek hosszú távon megőrizhetik vásárlóerejüket, valamint azt, hogy a felek elkötelezettek a kollektív szerződéskötés ösztönzésében – közölték.

Czomba Sándor: a minimálbér-megállapodásnak komoly gazdasági hatása van

A minimálbér és a garantált bérminimum emelése nem csak arról a 250 ezer, illetve 750 ezer munkavállalóról szól, akiket közvetlenül érint az intézkedés, hanem komoly egyéb gazdasági és bérezéssel kapcsolatos hatása is van - mondta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, az új minimálbér-megállapodás aláírása után.

Czomba Sándor kiemelte: a munkaadói és a munkavállalói oldalnak is komoly engedményeket kellett tenni annak érdekében, hogy a megállapodás megszülethessen.

Ilyen nehéz, válságos időszakban különösen fontos, hogy a gazdaság szereplői tudjanak mihez igazodni. A minimálbér 15 százalékos, a garantált bérminimum 10 százalékos emelése, és a december 1-jei hatályba lépés olyan igazodási pontok, amelyek a gazdaság szereplőinek a következő időszakra fontos üzenetet jelentenek - fogalmazott.

Az államtitkár elmondta: a tárgyalások során szó esett arról, hogy érdemes hosszabb távon is közösen gondolkodni, és az infláció letörésére tett idei intézkedések után a gazdaság erősítésére koncentrálni. Ebből a szempontból is fontos ez a megállapodás, illetve az a szándék, hogy a következő időszakban a reálkeresetek a gazdaság teljesítőképességének függvényében évről-évre folyamatosan emelkedjenek - tette hozzá.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a megállapodás aláírása után közölte: a szakszervezeti oldal számára vállalható, elfogadható kompromisszum született, figyelembe véve a körülményeket, a gazdasági realitást.

A munkavállalói oldal céljai közé tartozott, hogy az idei infláció miatti kompenzációt el tudják érni. Emellett olyan mértékű emelést szerettek volna, amellyel a minimálbér közelít az átlagkeresethez, illetve a növekedés meghaladja a reálmegőrzést 2024-ben - ismertette.

A szakszervezetek kitűzött céljait sikerült elérni - jelezte. Palkovics Imre kiemelte azt is, hogy már idén december 1-jétől emelkedik a minimálbér.

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) alelnöke a munkáltatói oldal nevében szintén jelentős eredménynek nevezte, hogy sikerült az öt szervezetnek és a kormánynak megállapodnia, ráadásul ilyen korai időpontban. Ez mutatja a felek pozitív hozzáállását - jelezte.

A megállapodás tartalmáról szólva elmondta: a munkaadói oldal nagy kompromisszumokat kötött, de átérezték azt, hogy a legszegényebb rétegek életszínvonalát reálértékben is jelentősen tudják növelni. A jövő évi 6 százalékos inflációval számolva a minimálbéren keresők reáljövedelme 9 százalékkal nő, a garantált bérminimum esetében 4 százalékos lesz az emelkedés - mutatott rá. Hozzátette: ez különösen jelentős, főként amikor a recesszióból éppen kilábaló gazdaságról van szó.

A harmadik negyedéves GDP már pozitívba fordult, és bíznak abban, hogy ennek lesz folytatása jövőre is - hangsúlyozta Rolek Ferenc.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában